top of page
Search

Okos fürdőszobai eszközök

  • Writer: Bence
    Bence
  • Apr 11, 2021
  • 3 min read

A heti blogposztunk során, virtuálisan egy okos fürdőszobába költözött csapatunk, így most néhány elérhető fürdőszobai okos eszközt fogunk bemutatni nektek. Egy fürdőszoba komplett felokosítása milliókat is felemészthetne, hiszen egy okos zuhany, vagy WC ára jóval több, mint amire elsőre gondolhatnánk. Így ezekről most nem lesz szó. A Bsmarter célja ugyanis továbbra is az, hogy az okos otthon piac áraihoz mérten, elérhető árú termékeket, ötleteket mutasson be olvasóinak. Az előző héten a biztonságtechnikai eszközöket mutattuk be, erről itt olvashattok!


Azonban, ha nem a WC-t és nem is a tusolót szeretnénk felokosítani fürdőszobánkban, akkor vajon mire lehet még gondolni? A cikkben 3+1 okos eszközt fogunk bemutatni, melyek között egy magyar találmány is helyet kapott. A +1 termék pedig egy startup ötlet, ami még nincs forgalomban, de funkcióit és megjelenését tekintve nagyon ígéretesnek látszik. Ha felkeltettük érdeklődésed, görgess lejjebb!


Ultimate Ears UE Boom 3 – a fürdőszobai hangszóró


Az első termék, ahogyan a gyártó fogalmaz, ez a végső „vidd bárhová” hangszóró, tehát mindent tud, amit tudhat egy ilyen hangszóró. Ez pedig teljességgel igaz, hiszen ez a készülék rendelkezik a klasszikus Bluetooth hangszórók terméktulajdonságaival, ezen felül viszont ami „fürdőszobai okos hangszóróvá” teszi az az, hogy víz, por és páraálló. Mégpedig annyira, hogy különleges bevonatának és szerkezetének köszönhetően, még lebegni is tud a víz felszínén.

Csapatunk tagjai közül volt már aki találkozott azzal a problémával, hogy „szerette volna a party-t a fürdőszobába is bevinni”, de az otthoni vezeték nélküli hangszórója nem bírta sem a párát, sem a vizet, így kénytelen volt csendben ácsorogni a zuhany alatt. Az Ultimate fürdőszobai hangszóróval viszont mind ez gond nélkül megoldható!



Infotükör – a magyar okostükör


Ahogyan azt már a bevezetőben is említettük, a heti összeállításban helyet kapott egy magyar találmány is, ami nem más, mint az Infotükör, a magyar okostükör.


A tükör célja, hogy meghosszabbítsa az előtte eltöltött időt, egyúttal viszont csökkentse a többi elektronikus eszköz képernyőjének bámulásával töltött órákat. Képes mutatni a pontos időt, a belső-, illetve külső hőmérsékletet, az e-maileket, illetve a naptárt is. A gyártó szerint szép, hasznos és jövőt álló. Szép, mert igényes kerete mellett, ízlésesen a tükör szélén helyezkednek el az extra információk, így még azért az ember saját magát is láthatja benne, ami egy tükör esetében talán nem elhanyagolható. Hasznos, mert egy helyen mutatja az összes fontos információt és adatot. Jövőt álló, mert „tanítható”, azaz funkciói különböző új modulokkal bővíthetőek, így nem avul majd el egyhamar.


Az ára 150.000 Ft, amiért cserébe a vevő választhatja ki a keret színét és méretét, illetve a kezdő alkalmazásokat. A gyártó pedig kiszállítja a megrendelő lakására és teljeskörűen be is szereli és már használatba is vehető. Természetesen nem csak a fürdőszobába, hanem bárhová tetszés szerint beszerelhető.



Phillips DiamondClean 9000 – az okos fogkefe


Ha eddig azt gondoltad, hogy tökéletesen mosod a fogaid, akkor most már erről bizonyosságot is szerezhetsz a Phillips okosfogkeféjével. Pontosabban nem vele, hanem a hozzá tartozó applikációval. Az appban ugyanis útmutatást nyújt a megfelelő fogmosási szokások eléréséhez.


A beépített intelligens érzékelők segítségével jelzi, ha a használó túl nagy nyomást fejt ki fogaira, vagy ha túl rövid ideig mossa azokat. Emellett a különböző „presetek” révén egyéni fogmosási élményt is nyújt az eszköz. Egyszerűen tölthető, illetve egy sípoló hang a kefe elhasználódására is figyelmeztet. A gyártó szerint jóval hatékonyabb a lepedékkel és fogkővel szemben is, mint a többi „automata” fogkefe konkurenciája. Mindemellett nagyon menő, hogy a töltőállomás valójában egy üvegpohár.



Mateo – az okos fürdőszobaszőnyeg


Ahogyan a bevezetőben is említettük, a negyedik, +1 bemutatott termék egy startup, ami még nem kapható boltokban, viszont egy rangos elismeréssel máris rendelkezik. Méghozzá a CES2020-on díjazták, ami a világ egyik legbefolyásosabb, innovációkat bemutató technológiai kiállítása.


A Mateo tehát a világ első okos fürdőszobaszőnyege. Mosható szövet az alapja, azonban 7000 érzékelőpontot rejt, melyek mind arra szolgálnak, hogy információkkal lássák el a használóját, vagyis azt, aki rálép. Mindezt természetesen egy applikáción keresztül teszi meg az okos szőnyeg. Méri a testsúlyt, fel tudja hívni a figyelmet az egyes betegségekre utaló tünetekre, illetve a rossz testtartásra is figyelmeztet. Gyermekes családok számára különösen hasznos lehet az, hogy a Mateo meg tudja állapítani a cipőméret változását is.


A startup még mindig bevezető fázisban van, de már elég nagy szeretet övezi, illetve övezte az interneten. A honlapuk lehetőséget is kínál arra, hogy egy e-mail cím megadásával elsőként lehet értesülni a piacra dobásról.



Ez majdnem olyan szuper lehetőség, mint a Bsmarter hírlevelére való feliratkozás, amit itt tudtok megtenni.


Az aktuális hét témája tehát az okos fürdőszobai eszközök voltak, reméljük találtatok némi inspirációt a bemutatott termékek között, illetve, hogy tudtunk újat mutatni. A jövő heti cikkig pedig kövess bennünket Facebookon és Instagramon hétközi, okos tartalmakért

 
 
 

Comments


bottom of page